A sublót szekrény története
2012.01.02. 12:28
Az egész akkor kezdődött, mikor a Dédi véglegesen anyuékhoz költözött. Sajnos nem önszántából, csupán azért mert félelmetesen idős, és mert valakinek szüksége volt a szobájára. Utóbbira azért nem térek ki részletesen, mert nem tudnám választékosan megfogalmazni a dühömet.
Dédi, ha tehette volna az utolsó napokig ott maradt volna. Mert neki tényleg az egész életét jelentette az a ház. Tizennyolc évesen került a házhoz, feleségül adták, ahhoz a férfihez, aki egyedüli gyerek volt, házzal, és több földbirtokkal rendelkezett. Tehát mindent a tulajdonért. Az egyetlen baj csak az volt, hogy a férfi, akit én életében már nem ismerhettem meg, mert születésem előtt két hónappal meghalt, szerette a bort. Ez pedig egyenlő volt, a Dédi által sokat emlegetett kínszenvedéssel. Nem beszélve a megélt háborúról, és az oroszok bevonulásáról, ami miatt a pincében bujkáltak, szalmazsákokon aludtak, és még a mamán is ott született. Utóbbinál nehezebbet nem igen tudok elképzelni.
A régi történetek szerint a bor január végére, mire kitisztult volna, rendesen elfogyott. Így, amikor a mamám bátyja megnősült, és a lakodalomra szükség lett volna a megtermelt borra, februárban kénytelenek voltak megvásárolni egy hordóval belőle.
A költözés alkalmával a régi bútorok kikerültek, egy részük a fatelepen, más még a rokonság által használhatóbbnak ítélt darabok új funkciót kapva, más lakások darabjaivá váltak. Én sajnos lemaradtam az "akcióról", de ennek ellenére sikerült két darabot is megmentenem.
A komód, régi nevén sublót szekrény a szoba egyik kisebb sarkában állt. Nekem mindig is ott volt, felette szentképek és családi fotók. Anyu gyerekként a sötét szobára emlékszik, ahol vágni lehetett a dohányfüstöt, mert a férfi erős dohányos volt. Nem volt külön gyerekszoba, sem fürdőszoba. Dédi idén karácsonykor mesélte, hogy a komód az első szobában volt hosszú évekig, és a szoba dísze volt, amiben csak az új ruhákat tárolták. És azt is mesélte, hogy ebbe a szobába, csak alkalmakkor mentek be. Sajnos itt azt is megemlítette, hogy a halottakat is itt ravatalozták fel, mert akkoriban nem volt halottasház. (Ez egy olyan dolog, aminek a nemtudása, nem fájt volna).
A komódot egy olyan asztalos készítette, aki feleségével a ház feletti kis épületben élt egy ideig, aminek a helyén most még mindig a lerúgott pajta áll. A komódot a bérleti díj fejében, azaz ahelyett készítette. Pontosan nem tudjuk hány éves, de annyi biztos, hogy Dédi odaköltözésekor már ott állt. Tehát minimum száz éves darab.
Szóval én elcipeltem haza. Mert ez mégiscsak sokat jelentett anyunak, még ha sok negatívumot, akkor is. Szépen elhintettem, hogy ez kell nekem, meg valami "ez az én örökségem" blabla. Elkezdtük felújítani. Az első csiszoláskor a régi barna olajfesték megevett egy csomó csiszolópapírt. Sebaj. Megedződtem. Csiszolás, csavarozás, fúrás, faragás, festés, polírozás és hirtelen ezermester lettem. A legnehezebb a legnagyobb melegben volt, mert azzal amúgy is vigyáznom kell, de mit tegyek, ha csak hétvégén van rá idő. Apu hozott napernyőt, hogy azalatt dolgozzak, meg persze szerzett nekem asztalost, ahhoz a munkához, amihez én ugyan már tényleg nem értek.
Végül is mondhatni társadalmi munkában készült, mindennek ellenére befejeztük.
Karácsonykor a teraszra tettük. Persze látták, hogy egész nyáron dolgozunk rajta, a színezést a garázsban fejeztük be. Anyunak muszáj volt elárulnom, hogy ez lesz az egyik karácsonyi ajándék, mert kellett a hely. Apunak előre be kell adagolni, ha valami változás lesz a lakásban. Nagyon örültek. A Dédi... hát, beismerem a legjobban ezt vártam az egész karácsonyban, hogy Ő vajon mit fog szólni. Sokszor elfordítottam a fejét és könnyes volt a szeme, ami miatt kicsit a miénk is. Innentől kezdve már nem is érdekelt semmiféle ajándék.
Dédi a szeretetközpont. Emlegette sokat a tesómat, hogy miért nem jött haza... Gondolom neki mindenki gyerek marad a maga nevében. Pedig, ha családot alapítunk, akkor már mindenki a "saját" családjával tölti majd az ünnepeket. Kriszti amúgy is fontos neki, mert ő a "kicsi", és a nevét is tőle kapta.
Nagyon fura ez a felnőtté válás, az első karácsony, hogy nem vagyunk együtt.
Rohanós egy karácsonyi időszak volt. Utolsó nap Pestről hazautazni, sötétben karácsonyfát vásárolni, sütni-főzni, csomagolni, rokonlátogatni. Egy dolgot megtanultam, a főzőtt krémtől ments meg Uram Minket! Csak kétszer álltam neki... Nem is tudom mikek vállaltam be, amikor nem szeretek sütni.
A takarításról meg csak annyit, hogy anyu több napig meg sem áll, takarít, mint egy güzü, majd jönnek a vendégek: "Vegyük le a cipőt? -Ugggyyyan, dehogy! Még véletlenül se! Gyertek csak be!!!"
Család és én sajnos nem tartozunk e kivételezettek közé.
Most még vizsgázgatok, aztán irány az újvilág!
Itt találtok egy kis összefoglalót a komódról (ha a fenti nem lett volna elég):
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-1341.html
Jaj, és majd elfelejtettem, a másik bútordarab egy kedves ismerőshöz került, a rusztikus konyhába jelképes összegért. Íme a róla készült kép. A kredenc:
Szakmai ártalom
2011.12.23. 10:25
Egyik kollégától érkezett. Bizonyos infókat módosítottam benne, de utólagos engedelmével megosztom, mert szerintem annyira jó :)
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás a „Karácsonyozás 2011” tárgyú, nemzeti eljárás rend szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráshoz.
A „Bontás” időpontja 2011. december 22. 20.30 óra
„Bontás” helye: ajánlatkérő alternatív változatokat is elfogad:
- Budapest, ...út…valamennyi
- Budapest, ... utca
Alkalmassági követelmények:
- jókedv
- karácsonyi hangulat
- ajándék utáni sóvárgás
- pohár pezsgő/bor elfogyasztása
(együttes megfelelés)
További információ:
- Ajánlattevő nem kritizálhatja Ajánlatkérő csomagolási technikáját
- Ajánlattevőnek a poharába „hiány”-pótlási lehetősége van a bontott üveg tartalmának függvényében
- Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevő részére rendelkezésre bocsátja a „Férfiak kontra nők” és a „Nők kontra férfiak” című olasz filmet, melyet döntése alapján a bontást követően is megnézhet akár (de, mivel mosoly építési beruházásról van szó, mindenképp 60 napon belül meg kell tekintetnie legalább egyiket)
- A bontás zárt eljárás cselekmény, így – esetleges péntek délelőtti eljárási cselekménnyel ellentétben – D.A. megjelenése nem várható.
Kérjük Tisztelt ajánlattevő jelentkezését!
Tisztelettel:
Ajánlatkérő
Válasz
Tisztelt Ajánlatkérő!
Javaslom a felhívásban kifejtetteket a holnapi napon, azaz 2011. december 23-án délelőtt, a hivatali szervezet épületében, IV. em. 3. számú irodában megtartani - ahol munkavégzés helyett filmvetítésre, valamint koccintásra kerül sor- tekintettel Ajánlattevő rossz fizikai és szellemi állapotára.
Kérem utóbbi körülmény szíves figyelembevételét!
Tisztelettel:
Ajánlattevő
Válasz
Tisztelt Ajánlattevő!
A rossz fizikai állapotával kapcsolatban Ajánlatkérő javasolja az 1 óra alvás című eljárási technika alkalmazását, továbbá jelzi, hogy bányászati tevékenység folytatására nem fog sor kerülni.
A szellemi állapottal kapcsolatban pedig ajánlatkérő megjegyzi, hogy ha ezen 1 általános, 1közép és 2 főiskola nem tudott segíteni, akkor a tisztelt ajánlatkérő sem tud.
Továbbá ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy – tárgyalásos eljárásról lévén szó – „tárgyalást” óhajt tartani, mely szintén zárt eljárási cselekmény. Ezen tények miatt ajánlatkérő egy sokkal privátabb bontást szeretne tartani.
Kérem utóbbi körülmény szíves figyelembevételét!
Tisztelettel:
Ajánlatkérő
Végül is, a délelőtti filmnézés, és az osztályos forraltborozás és pezsgőzés maradt a vonat indulásáig :)
Mindenízű drazsé
2011.12.22. 23:26
Igen, ez egy lopott gondolat. Ellenben szerintem nagyon illik ide. Jól összefogja azt a rengeteg ingert, ami az utóbbi időben ért, és ami miatt ismét a blog mellett döntöttem. Meg úgy egyébként is hiányzott. Ez olyan, mint egy mátrix, amibe időről-időre kiléphetsz egy kicsit. Vagy mint a H.P. könyvekben sokszor említett "merengő". De jó is lenne a rengeteg gondolatot kiüríteni, és mindig csak azt elővenni, amire tényleg szükség van. És most, hogy közelednek az ünnepek, engem is (és feltételezem sokan mások), a szokottnál érzékenyebben érintenek a különböző ingerek, még kuszább minden.
Szóval, amiről majd írni fogok az nagyjából minden, ami a fejemben jár. Biztosan jobb lesz így, mint folyamatosan az F betűvel kezdődő és acebookal végződő társadalmi kényszeres oldalon postolni és "lájkolni". Nem mellesleg egyre több kolléga az ismerősöm, ami ebből a szempontból egyáltalán nem jó. Sőt, egyáltalán nem jó, hogy látják mit csinálok napközben - mert ugye nem tudom megállni, hogy szabad perceimben ne a híreket olvassam.
Hello Világ! Hello Budapest!
Már majdnem két hónapja, hogy itt vagyok. Ez önmagában nem is lenne sok, de olyan érzésem van, mintha már hónapok óta itt lennék. Minden új, és mégsem. A legtöbb dolog nem változott. A suli megvan, bár a legújabb hírek szerint hamarosan lebontják, mert most minden "köz" és a "nemzeti" időszakát éljük. A négyes metró azóta sem épült meg. A Stadionok megálló és a Moszkva Tér is átesett az átadás-átvételen.
A kisbarátok a régiek, csak most egy kicsivel idősebbek, és ez sajnos rám is igaz. Szinte mindenki belevetette magát a munka világába, és már nincs helye a hétköznapos mókázásnak. Ennek ellenére már sikerült eljutnunk egy ÁF buliba, ahol csak komoly kommandózás után találtunk ismerőst. A kolis szobákból fura arcok jöttek elő. Továbbá egy karácsonyi céges buliba, egyéb sörözős estékre, barátnős teadélutánokra, lakótársas olasztésztafőzős mókákra.
Nagyon gyorsan peregnek a napok, és már itt is az év vége.
Utáltam ez az évet, de hasonlóan az előzőt is. Nem is akarok többet erről hallani.
Velem nem sok minden változott, kivéve azt a dolgot, ami a későbbiekben is "Tudjukmi"-nek fogok nevezni. De ezt is túléltem, mint még sok más mindent, mert "csak a pufin ad nekem erőt, és mindent lebíró akaratot."
Be kell valljam, baromira bírom, hogy sok időm van gondolkodni, és meg sem állok egész nap, és ha tehetném, akkor minimum huszonhat órából állna egy nap. Tudom, hogy furin hangzik, és talán nem is a legjobb kifejezés, de azt hiszem elmúlt a "befásultság" időszaka.
Majd írok a munkáról is, mert csudiszupi. Nem hiába szerettem mindig is az orosz realizmust. Az iktatás kész élvezet. Egy csomó öltönyös pasas, csinos nő járkál papírkupacokkal fel s alá. Persze azért nem ilyen egyszerű, de azért nagyszerű :).
A lakótársaim is csak pörögnek, és állandóan váltjuk egymást. Az olaszokkal állandó kapcsolatot tartok, főleg most így az ünnepek közeledtével keresnek. A hivatalban már vendégmunkásnak néznek a folytonos telefonbeszélgetéseim miatt. Andi időközben anyuka lett, talán az egyik legodaadóbb (a sajátomon kívül), akit valaha ismertem. A gyerkőc nagyon jó fej, és napról napra okosabb. Nem hiába, folyton foglalkoznak vele. Szereti a vizet, és épp a "minden idegentől fél" korszakát éli, így legutóbb tőlem is tartott picit. De most már tudom, hogy gyakrabban kell látogatnom. Ami így is lesz, mert most már lenyugodtak körülöttem a dolgok.
Szereztem új barátokat is, ami ennek az évnek az előnyei közé tartozott, a nagy döntések és szép pillanatok mellett. Sokan vagytok körülöttem, akik megállapodtatok, vagy készültök rá. Felnőttünk, ez az egyszerű magyarázat. A találkozók témája már az esküvő, nem pedig az érettségi, ami be kell valljam kissé keserédes, de ettől függetlenül nagyon elégedett vagyok.
Új szerelem nincs. Most pakolok, holnap hazautazom. Ismét jönnek a vizsgák. Igen, újabban politológiát tanulok, mert egyszer még jó lesz valamire.
Visszatérve a rövid kis bevezetőre, szeretnék írni mindenről, ami színes, romantikus, cinikus, az idealizmus világába már nem fér bele; való és valótlan, filmről, zenéről, nőkről és férfiakról; mindenről, ami olasz...
Soraim végeztével, kívánok Mindannyiunknak szép és meghitt családos-szerelmes ünnepeket, sok olyan ajándékot, amire vágytunk, és az ideinél sokkal eredményesebb új évet! :):):)
With love,
Adri
(Lejebb hallgassatok egy kis zenét is, nekem mindig beválik ;))